Hírek : Gascoyne elégedett a Toyota TF104B-vel |
Gascoyne elégedett a Toyota TF104B-vel
2004.07.29. 16:31
A Toyota technikai igazgatója, Mike Gascoyne elégedett a Hockenheimban bemutatkozó TF104B-vel, mondván: az új autó meghozta azt az előrelépést, amit vártak tőle. A csapat a Német Nagydíjon nem szerzett pontot, Gascoyne azonban célzott rá, hogy ennek nem az autó, hanem a versenyzők teljesítménye az oka.
A Toyota technikai igazgatója, Mike Gascoyne elégedett a Hockenheimban bemutatkozó TF104B-vel, mondván: az új autó meghozta azt az előrelépést, amit vártak tőle.
Első versenyén, a Német Nagydíjon a TF104B nem szerzett pontot a kölni központú japán istállónak - igaz, az összes új aerodinamikai elemmel felszerelve csak ott, élesben próbálták ki először. Gascoyne az Autosport című brit szaklapnak adott nyilatkozatában emellett célzott rá, hogy az eredmények hiányában a két versenyző rossz teljesítménye is közrejátszott.
Olivier Panis megszerezte ugyan a 10. rajthelyet, a rajtnál azonban lefullasztotta az autóját, míg Cristiano da Matta csak 13. lett az időmérő edzésen. Da Matta aztán a versenyen ki is esett, Panis pedig a kiábrándító 14. helyen ért célba, s legfeljebb az sejtetett valamit a TF104B-ben rejlő lehetőségekről, hogy közben megfutotta a 4. leggyorsabb kört.
"Az autóban nincs semmi rossz, egyetlen probléma sem" - állította Gascoyne az Autosportnak. - "Mindig azt mondtam, hogy ha az ember lelkiismeretesen végzi a teszteket a szélcsatornában, ami megfelelő pontossággal van behangolva, az autó a pályán ugyanazt fogja nyújtani, mint a szélcsatornában. Ezúttal is így történt."
"Nem hiszem, hogy van bármilyen gondunk. Elég hamar sikerült megbarátkoznunk az autóval, azaz a beállítások szempontjából nincs vele probléma. Többet nem is kell megtanulnunk róla."
Gascoyne hozzátette, hogy az autót a továbbiakban újabb fejlesztéseknek vetik alá.
"Megkaptuk azt a teljesítményjavulást, amit vártunk, és Monzában újabb csomagunk lesz, ezért bízom benne, hogy tudunk szerezni néhány pontot. Az viszont bosszantó, hogy erre már itt (Hockenheimban) is lett volna lehetőségünk."
A Toyota a 2005-ös szezonnak legalább egy új versenyzővel, a német Ralf Schumacherrel vág neki, s Gascoyne elárulta, hogy az új autó a TF104B aerodinamikailag továbbfejlesztett változata lesz.
"Az aerodinamikából ki kell csikarnunk még egy másodpercet. De azt hiszem. tudjuk, ezt hogyan tehetjük meg" - mondta.
8 pontjával a Toyota jelenleg a konstruktőri összetett 7. helyén áll, egyetlen pontra az őket üldöző Jaguar Racingtől.
|