Hírek : Boldog születésnapot Fernando! |
Boldog születésnapot Fernando!
2004.07.30. 19:00
Fernando Alonso tegnap lett 23 éves
A Renault csapat spanyol származású versenyzője, Fernando Alonso tegnap ünnepelte 23. születésnapját. A bátor és tehetséges ifjonc sok néző lelkébe lopta be magát, de vajon mindent tudnak róla? A szokásos pályafutás helyett ezúttal álljon itt 10 érdekes anekdóta a F1 leendő szupersztárjáról.
-Alonso imád fényképzeni és filmezni. Mindig magával viszi digitális kameráját, hogy megörökíthesse élete nagy pillanatait.
-A felfedezése is emlékezetesre sikeredett. Alonso csupán szerette volna megörökíteni az egyik gokart futamot, ezért az utolsó helyről indult, onnan azonban meg sem állt az elsőig, majd adott mindenkinek még egy kört, mindezt 20 kör alatt. „Ekkor értettem meg, hogy mekkora tehetség...” -mondta visszaemlékezve Adrian Campos, Fernando menedzsere.
-Már első Renaultos tesztelése alkamával is lenyűgöte a mérnököket, hiszen amelett, hogy ismerkedett az autóval, sikeresen teljesítette az előírt tesztprogramot.
-A magyarországi győzelme után nemzeti hős lett hazájában, még a spanyol király is gratulált neki.
-Fernandonak mindene a nagymamája: „Reggel este ott volt nálunk, mivel csak 100m-re lakott az oviedoi házunktól, a szüleim nagyon sokat dolgoztak így ő gondoskodott a reggeliről és az ebédről. Amikor csak tehetem meglátogatom.”
-Soha nem adja fel...tavaly az Olasz Nagydíjon az első körtől kezdve sérült autóval versenyzett, de sikerült pontot szereznie.
-Spanyol lévén imádja a focit is. Alonso nagy Real Madrid drukker, még saját centenáriumi szalagja is van.
-A Silverstonei verseny előtt Fernando kipróbálhatott egy 1980-as Renault Maxi 5 Turbo rally autót. A szerelők arra kérték, hogy 40 km-en keresztül a határon autózzon, mert az autót nem arra tervezték, hogy lassan közlekedjenek vele. Alonsonak több se kellett, annyira széthajtotta a gépet, hogy utána tűzoltókészülékekkel vártak rá.
-Nagyon tiszteli szülővárosa, Oviedo hagyományait, a sisakján is a város címerét viseli.
-Alonso mindig magával visz egy doboz füldugót a versenyekre, azért, hogy kizárja a zajokat és kicsit fellélegezzen a nyüzsgő paddockban.
Feliz cumpleaños Fernando !
|